És te, aki ezt olvasod, igen te, legyélszíves nem beleszólni az életembe, mert az így jó, ahogy van. Majd én megoldom és nem kellenek tanácsok.
Csak előre leszögeztem. Köszönöm, hogy ezt megértetted és nem kommenteled tele nagy igazságokkal az egészet, mert a közhelyeket amúgyis tele van a hócipőm. Au revoir.

Lerajzoltam Ravennyt. Illetve.. eredetileg nem ő akart lenni, de mégis őt sikerült. Bár nem hasonlít a képzeletbeli őrangyalomra, de más névvel nem tudom illetni. Holnap megyünk el... És lehet, hogy összefutok Einonnal a pályaudvaron! Nyegyedóra különbséggel találkozik a két osztály a Keletiben. Remélem, összefutunk... ;)
És holnap Lare jön fel Budapestre, ebbe a rettentően koszos és undorító városba és én pont nem leszek itt. Pedig szerintem egy egész délutánt át tudnánk beszélni. A kutyáját pedig Belfinek hívják. Belfegor után, merthogy ő a párnagombok fantomja. Mindegy, hosszú történet.

Ezt még pár napja írtam. Történelemórán. A bemásolásra csak most kerül sor, érthető okok miatt...

'Csak így... cím nélkül...'

Körbenézek... Kirekesztett egyén vagyok a társadalomban,
Nem illek be sehova, de így ezt én akartam.
Mindenkivel halad az idő, sodorja az ár,
Én csak állok köztük, de rám senki és semmi nem vár.
Néha visszanéznek rám, s a kezüket nyújtják,
Hálásan mosolygok, majd nézem, hogy repülnek tovább.
Szólnak hozzám, de hangjuk elveszik a forgatagban
Melyben mindenki magabiztos és hajthatatlan.
Megdönthetetlen véleményeket próbálok ostromolni,
De még félúton se járok, mikor kezdek visszazuhanni.
Járok-kelek nap, mint nap itt, köztetek,
De gyakran látom, a rohanó világban észre sem vesztek.
Jó így megbújni szavaitok közt, ahol minden nyugodt,
De folyton kirángattok, és hiába kérem, nem hagytok nyugtot.
Törődésre vágynék, de mindenkit ellökök,
A Pokol tüze és Lucifer az egyetlen örök.
Ott se lehet szörnyű, ha el tudnék bújni,
Be egy kénköves sarokba... és reggelig aludni...

Snuffles
2004. szeptember 14.

Jaj és a félreértéseket elkerülve, megjegyezném, hogy ha esetleg még a töritanárom is rá lenne cuppanva a blogomra, akkor biztosíthatom, hogy nem azért a történelem órát választottam, mert untatott, hanem mert éppen akkor támadt néhány jó gondolatom, amiket feltétlenül meg kellett osszak egy darab papírral. Különben is szeretem a töriórákat, csak nem minden témáját egyformán... Például az orosz és francia történelem le tud nyűgözni, de speciel Mezopotámiát már kevésbé tartom izgalmasnak, Szóval ezek mennek. Meg azok a kib*szott bárányfelhők.

Luna ma olyan furcsa volt egész nap. Ellenséges volt velem végig, Chara meg egyfolytában nem figyelt oda arra, amit mondtam. Egy idő után nem tudtam eldönteni, hogy ezt most direkt csinálják, vagy tényleg elmerültek-e annyira a nagy munkában, hogy nem vették észre, hogy ott állok és negyedszerre kérdezem, hol lesz óránk és kikkel. Mindenesetre borzasztó szarul esett, dehát önállóan, egyedül is eltalálok a büfébe, vagy ebédet befizetni, sőt, még a könyvtárba is, úgyhogy nem volt túlságosan kétségbeesve, csak nem szeretem, ha nem a szemembe mondják amit gondolnak, hanem hagyják, hogy magamtól jöjjek rá: már nem vagyok olyan fontos... Akár így van, akár nem; így érzem. Meg aztán... Luna a nyakamba ugrott egyik szünetben, de kissé ingerülten rámordultam, hogy ezt hagyja abba, és ne buzeráljon, mire legközelebb három óra elteltével találkoztam vele az ebédlőben és leültem mellé, de erre mosolyogva közölte, hogy ő inkább arrébb megy, nehogy buzerálni kezdjen... Amilyen undorító stílusban mondta, legszívesebben a képébe vágtam volna kedves osztálytársaim előtt lévő tálcákat, de inkább félrenéztem, hogy ne lássa azokat a rohadt könnyeket a szemem sarkában. Rohadtul utálok előttük sírni, de szerencsére ezt nagyon ritkán teszem. Szóval ez kiborított kissé, de hunyjunk szemet felette, mert elvégre mindenkivel előfordul ilyesmi. Csak tudnám, ilyenkor bezzeg miért van ekkora türelmem és ilyen hozzáállásom? Annyiszor megbántottak és annyiszor rosszulesett egy-egy mondatuk, és mindig velük nevetgéltem az ostoba poénokon és ahelyett, hogy szólnék, hogy esetleg zavar, inkább legyintek és várom a csodát, hogy abbahagyják egyszer. Mert majdcsak kinövik. Na jó, hagyjuk ezt, mert megint visszaesek abba a nagyon szar állapotomba. Elnézéseket kérek a ronda beszéd miatt, de most nagyon nincs hangulatom megválogatni a szavaimat, örülök, hogy van kedvem egyáltalán írni... Persze ez most csak naplózásra érvényes. Apropó, írni... A franciatanár félrehívott egyik szünetben és a kezembe nyomott egy meghívót valami összejövetelre, ahol egy fiatal költő és műfordító tart valamiféle banzájt... Akarom mondani, estet. "Kalandozások a francia irodalmon keresztül, Racine, Breton, Jacob, Echenoz, Reverdy, Rimbaud, Queneau, Gailly és mások műveiben. Belgák és nembelgák, franciák és nemfranciák. (...)" Nah, valami ilyesmi. Azt mondta, amikor otthon megtalálta a meghívót, egyből rám gondolt, hogy engem biztos érdekel az ilyesmi és milyen jól gondolta! :) Nagyon örültem neki, hogy kaptam meghívót, már csak kérdéses, hogy el tudok-e menni hétfőn késő délután abba a klubba, hogy együtt "bulizzak" ezekkel. Mindenesetre nagyon érdekel a dolog, mert foglalkoztat az ilyesmi. A banzájról meg az jutott eszembe, hogy a francba is, elő kéne szedni a Bonanza Banzai kazettámat, mert nem tudom, hol a jó csudában lehet. Úgy csórtam valahonnan, mivel kis csóró vagyok és még mindig tartozom egyébként is 250 forinttal Charanak. Ihh és mostmár plusz 20-szal is, mert fénymásoltam egy kicsit...

No, úgy néz ki, hogy este nyolcig egyedül leszek itthon mostantól, mert miközben ezt írom, anyu éppen készül elmenni itthonról feltöltőkáryát, még egy új egeret, meg egyéb ilyesmi kacatokat venni. Ja és a legfontosabb: égőt a lámpába, mert újakat vettünk. Lassan minden cuccunk modern lesz ebben a rohadt lakásban, amelyből úúúúgy elköltöznék, de nagyon szívesen... Nem szeretem ezt a lakást. De most komolyan. Vágyom arra, hogy elköltözzünk már innét. Ami ugyan még soká lesz, de nekem úgyse az kell, hogy minél messzbbre, hanem hogy csak új környezetbe. Ez jelentheti azt is, hogy a mellettünk lévő lakásba, vagy két utcával arrébb, mert legalább valami új környezet... Most meg minek írok ennyi szarságot? Úgyse érti más ezeket a sorokat, csak aki írta...

És ha valaki úgy gondolja, hogy az itteni sorok írója az osztálytársa, akkor legyen szíves nem magára venni a bejegyzések rá vonatkozó részét, mert nem azért vannak itt. Ez itt csak egy naplócska... Köszi.

Egyébként tegnap volt nálunk Balázs. Átjött suli után, pedig rohadt messze vagyunk egymástól még így, városon belül is. Összegabalyodva feküdtünk végig az ágyon és beszélgettünk. Illetve nem beszélgettünk valami sokat, inkább csak hallgattuk a másik szuszogását és ezzel tökéletesen meg voltunk elégedve. Aztán este hatkor fogta magát és félórás késéssel elindult hazafelé. Legközelebb csak egy hét múlva látom újra. Vagy talán már vasárnap. Dehát valamikor vissza is kéne adni a DVD-t Einonnak, nehogy nálam maradjon... Tényleg, majd kikérdezem a R&G halott című filmről, hogy milyen volt, bár szerintem még nem nézte meg. Azt majd megpróbálom megszerezni DVD-n, vagy legalább másolt DVD-n... Cupáknak meg meg kell mondani, hogy Egy kosaras naplója és jöhet mellé a karácsonyra ígért Csokoládé is, feltéve, ha meg tudja szerezni.

- Kezdetben csak mi voltunk és Ő. Angyalok és az Úr. Aztán megteremtette az embert. A mi életünket szolgálásra szánta, imádásra, hajlongásra,... hátvakarásra, az Ő csodálatára. Többet adott az embereknek, mint nekünk valaha. A választás szabadságát. Az egyik elfogadja Istent, ha akarja, a másik meg tagadja. Amióta itt lent vagyunk, egyfolytában éreztem...
a Mindenható hiányát... Ez fájt nekem, és biztos vagyok benne, hogy neked is fájt. És miért? Mert minket ilyennek teremtett. Ha lett volna szabad akaratunk, legyőzzük a fájdalmat, mint ezek itt. De nem, mi szolgák vagyunk.
- Rendben van! Tudod, én csak azt mondom, hogy az egyikünknek aludnia kéne.
- Ébresztő! Az ember bemocskolt mindent, amivel Ő megáldotta. Megkapta a Paradicsomot; nem kellett neki. Megkapta ezt a bolygót; tönkretette. Őt kedveli minden teremtménye közül a legjobban... És van, aki még csak el sem hiszi, hogy Ő létezik! És mindezek ellenére... És Ő mégis végtelenül, kurvára türelmes... az emberhez. Hogy bánt velünk? Arra kértelek, egyetlen egyszer,... hogy tedd le a kardot azért, mert megsajnáltam őket! És mi volt az eredmény? Kiűzettünk a Paradicsomból. Hol volt a végtelen, kurva türelme akkor? Ez nem jó! Ez nem fair! Már meglakoltunk! Vagy még nem járt le az idő?
Miért nem mehetünk már haza...?

Tegnap elcsesztük az egeret, és vissza kellett állítani majdnem a gépet egy korábbi időpontra, és már majdnem megvolt... Már majdnem... Sok órás szenvedés után már éppen sikerült egérhasználat nélkül CD-t írnom, amikor kiderült, hogy csak kurvára nem volt bekapcsolva az egér... Ez az egyetlen típus, amin van ON és OFF gomb. Én, a kis műszaki zseni...

Hm, hétvége jön. Holnap elutazunk Sárospatakra. Reggel fél nyolckor találka a Keletiben, a vágányok végénél. Hogy rohadna el mindenki... Négy óra a vonatút! Nééégy!!! Óra!!! Nyüssz... Odafele csak három... Az is éppen elég lesz. Tuti végigalszom az egészet, ahogy magamat ismerem. Persze, ha a többiekkel egy fülkében leszek, akkor nyilván nem. Vagy ami még rosszabb: nem fülkés lesz, hanem egybeizés szar. Sárospatak. Nah, ennél messzebbre már nem is kerülhetnénk, ugye? :) Még jó, hogy hamar visszajövök. Szombat este már itthon leszek. Hm... Addig írnom kéne egy levelet Rita kisasszonynak a rajzaival kapcsolatban. Szépen rajzol. Ráadásul tollal is. Épp ma készítettünk a suli melletti lépcsőről rajzokat rajzórán. Én tollal rajzoltam, a többiek ceruzával. Legnagyobb meglepetésemre fel lehetett ismerni azt a lépcsős sarokrészletet. Hááát, az alsó lépcsőfokokra és a lépcsősor melletti bokorra nagyon büszke vagyok, a többire már kevésbé...

No szóval akkor csomagolok és irány el...

Holnap majd írok. Azt hiszem, sokat. Most fáradt vagyok. Most szereltem össze a gépet... Az a rohadt egér az oka mindennek! Mert szétjött és még a mIRC-t is ott kellett hagyjam. Meg Einont is... Morr. És nem is tudtam visszamenni.

"Előrehajolt, hogy jobban megnézzen valamit. Válla majdnem hozzáért a kulcscsontomhoz. Néztem a férfiasan durva anyagba öltöztetett vállát, és ahogy a gerince mentén vékony vonal húzódik, egészen le a derekáig, ahol már nem feszül az ing annyira. Remegve néztem, ahogy a hajtincsei apró mozdulatokat téve kalandoztak a vállán, és ahogy egyre előrébb hajolt, az arcába lógott néhány nagyobb tincs. Nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek, vagy inkább ne is szóljak semmit, hanem tartsam meg magamnak, amit gondolok. Remegtem, mert tudtam, ha nem szólalna meg fél percen belül, odahajolnék és..."

...
Nem kívánok hozzáfűzni semmit. Egyébként én írtam.
Ma van anyu névnapja, így reggel (az én szótáramban a reggel annyit tesz, hogy amikor először kimászom az ágyból ébredés után, ma például ez fél tizenegy körülre tehető) átrohantam a közeli üzletközpontba, hogy vegyek egy doboz desszertet (jelen esetben valami cseresznyés, rumos bonbon) és egy szál szép virágot (barackszínű rózsa, ami rohadt drága volt), majd hazaosontam és felköszöntöttem anyut. Aztán lezuhanyoztam, megebédeltem és nekiültem a leckémnek. Éppenhogy befejeztem, amikor megcsörrent a mobilom, jelezvén nekem, hogy a kapuhoz másszak le és engedjem be egyik legkedvesebb barátnémat, Einont. Fényképezgettünk, beszélgettünk, és úgy általában nagyon jól éreztük magunkat (mert mi mindig jól érezzük magunkat :))) ) de aztán sajnos délután hat óra körül el kellett engedjem, ő pedig itthagyott. Úgyhogy most lehetőségem lett rá, hogy naplózzak egy pöttyet, mert megyek hajfesteni. Grr, miért nincs nekem szép színű hajam, amit nem kéne festeni? Na mindegy... Egysze hagyom lenőni az eredetit, csak kár, hogy nagyon nem tetszik. Megyek és megnézem a Dogmát. Meg holnap. Meg holnapután. Meg ameddig még nálam lesz. :)))))

Ah... Hosszú napom volt és fárasztó. Airun rohadtul lefárasztotta az agyamat. Volt ma egy kis összeszólalkozásom vele az életviteléről, de nem tudtam meggyőzni semmiről, amit szerintem jobban tudna végezni, vagy nem is tudom, hogy mondjam... A fogalmazási képességem most kábé mínusz egy. Természetesen egy tízes skálán, ami 1-től 10-ig terjed. Szerintem abba kéne hagynia az alkoholizálást, füvezést, drogozást, önsajnálatot és nem otthon dögleni mindig, ha azt akarja, hogy normális élete legyen. Megmondtam neki, hogy ha az kell neki, akkor jövő héten valamikor elugrom hozzá a koleszba és fejbelövöm, hogy ne kelljen még kilenc évet szenvednie. Ennyi idő után a siránkozásaival (mert ezek igenis azok) nem tud meghatni. Miért én keressek neki barátnőt? Kilenc évre minek az neki? Nem akar családot, nem örül semminek és meg akar halni. Hát csak rajta. Egészen nyugodtan. Nem tudom, már hány oldalt, de nagyon sokat írtam priviben neki, és próbáltam felrázni, de ott fekszik a sötét verem legalján, atombiztosan és az istennek se lehet kirobbantani onnét. Belefáradtam a felrázogatásba... Nem is pazarlok erre a témára több betűt. Ma legalábbis biztosan nem. Csak ez most kissé kiborított idegileg.
Ma egész nap koromfekete cuccban járkáltam, ammi tőlem egyrészt megszokott, másrészt szokatlan. Általában nem öltözöm hollónak mert még azt hinnék, darkos vagyok, másrészt a fekete hajam miatt kissé riasztó. De most pont úgy jött össze, hogy fekete hosszú ujjú (mert én ám télen-nyáron hosszú ujjú felsőben mászkálok) és egy fekete nadrág volt rajtam, meg persze a fekte hajam... :P Na mindegy, ez most marhára nem volt lényseges, de sokkal kellemesebb téma...
Máskülönben meg apunál voltam, elvitt Csécsére, szalonnát sütöttünk, macskát simogattunk (majdnem feltűztem a szerencsétlen félszemű kismacskát a nyársra, de végül letettem róla és a hagymát ettem meg kevés szalonnával), rokonokat látogattunk (egyiküket se ismerem, mert nem az enyémek, de nagyon jófejek voltak, fiatalok és aranyosak, idősebbek és nem túl bőbeszédűek, tehát tökéletes és ideális rokonság, csak kár, hogy nem az enyémek... :P ), továbbá kocsikáztunk és sünöket kerestünk a kerítés aljában a mobiltelefon fényénél alkonyat után. Hm, mi mást csináltam még? Reggel háromnegyed tíz körül elindultunk és este fél tízkor értünk haza. Voltunk temetőben is. Még világos volt és a temető sem volt elhagyatott, mint szokott lenni általában. A fekete ruhámban úgy mászkáltam a sírok között, mint a halál angyala. Haza is hoztam pár őszirózsát, amit kidobásra ítéltek, hogy lepréseljem őket, meg néhány csigaházat a kerítésen kívülről, hogy az üres vázat kifőzzem és ecetbe mártás után kifúrjam és szélcsengőnek felakasszam valahova a szobámban. Laréval este még összefutottam a chaten egy negyedórára, de szerinte szerencsétlenséget jelent bármit is elhozni onnét. Mindenesetre akár így van, akár nem, én nem vagyok babonás, de annak örültem, hogy felhívott délután és kerek 16 percen át beszélgettünk. Sokkal felszabadultabb és vidámabb voltam, mint máskor. A vidéki levegő jót tett nekem. Azt hiszem, leköltözöm majd valahova vidékre pár év múlva, mert ott sokkal jobb lenne nekem. Nem túl messze a fővárostól, mert azért mégis, de Gödöllő vagy Érd messzeségéig biztos. Hm, ez nem is volt értelmes, de én azért még kábé értem... Szóval ezek történtek ma, amik fontosak és le kellett írnom őket. Rég voltam ilyen vidám tényleg.
Holnap vasárnap és jippé, mert jön Einon és kölcsönadja a Dogmát DVD-n, viszont nyüssz, mert még leckét kell írnom. Valamit valamiért... ;)

Hétvége... Ma délután dögunatkozás, Airun jött a chatre, majd leszakadt, aztán feljött és megint elment és ezt még ötször megcsinálta, úgyhogy nem tudtam ráprivizni... :P Lare jött a chatre, szerepjáték :DDD De közben ide-oda kellett mászkálnom, és Arlen is csesztetett közben (Arlen a macska), úgyhogy a végén kis híján elaludtam a gép előtt, ami eléggé botrányos lett volna... A mai napom az első volt az igazán jók között. Úgy értve, két hónap óta. Vagy talán van az már fél év is, ha nagyon lazán nézem.

Jó éjtet nektek...