Luna ma olyan furcsa volt egész nap. Ellenséges volt velem végig, Chara meg egyfolytában nem figyelt oda arra, amit mondtam. Egy idő után nem tudtam eldönteni, hogy ezt most direkt csinálják, vagy tényleg elmerültek-e annyira a nagy munkában, hogy nem vették észre, hogy ott állok és negyedszerre kérdezem, hol lesz óránk és kikkel. Mindenesetre borzasztó szarul esett, dehát önállóan, egyedül is eltalálok a büfébe, vagy ebédet befizetni, sőt, még a könyvtárba is, úgyhogy nem volt túlságosan kétségbeesve, csak nem szeretem, ha nem a szemembe mondják amit gondolnak, hanem hagyják, hogy magamtól jöjjek rá: már nem vagyok olyan fontos... Akár így van, akár nem; így érzem. Meg aztán... Luna a nyakamba ugrott egyik szünetben, de kissé ingerülten rámordultam, hogy ezt hagyja abba, és ne buzeráljon, mire legközelebb három óra elteltével találkoztam vele az ebédlőben és leültem mellé, de erre mosolyogva közölte, hogy ő inkább arrébb megy, nehogy buzerálni kezdjen... Amilyen undorító stílusban mondta, legszívesebben a képébe vágtam volna kedves osztálytársaim előtt lévő tálcákat, de inkább félrenéztem, hogy ne lássa azokat a rohadt könnyeket a szemem sarkában. Rohadtul utálok előttük sírni, de szerencsére ezt nagyon ritkán teszem. Szóval ez kiborított kissé, de hunyjunk szemet felette, mert elvégre mindenkivel előfordul ilyesmi. Csak tudnám, ilyenkor bezzeg miért van ekkora türelmem és ilyen hozzáállásom? Annyiszor megbántottak és annyiszor rosszulesett egy-egy mondatuk, és mindig velük nevetgéltem az ostoba poénokon és ahelyett, hogy szólnék, hogy esetleg zavar, inkább legyintek és várom a csodát, hogy abbahagyják egyszer. Mert majdcsak kinövik. Na jó, hagyjuk ezt, mert megint visszaesek abba a nagyon szar állapotomba. Elnézéseket kérek a ronda beszéd miatt, de most nagyon nincs hangulatom megválogatni a szavaimat, örülök, hogy van kedvem egyáltalán írni... Persze ez most csak naplózásra érvényes. Apropó, írni... A franciatanár félrehívott egyik szünetben és a kezembe nyomott egy meghívót valami összejövetelre, ahol egy fiatal költő és műfordító tart valamiféle banzájt... Akarom mondani, estet. "Kalandozások a francia irodalmon keresztül, Racine, Breton, Jacob, Echenoz, Reverdy, Rimbaud, Queneau, Gailly és mások műveiben. Belgák és nembelgák, franciák és nemfranciák. (...)" Nah, valami ilyesmi. Azt mondta, amikor otthon megtalálta a meghívót, egyből rám gondolt, hogy engem biztos érdekel az ilyesmi és milyen jól gondolta! :) Nagyon örültem neki, hogy kaptam meghívót, már csak kérdéses, hogy el tudok-e menni hétfőn késő délután abba a klubba, hogy együtt "bulizzak" ezekkel. Mindenesetre nagyon érdekel a dolog, mert foglalkoztat az ilyesmi. A banzájról meg az jutott eszembe, hogy a francba is, elő kéne szedni a Bonanza Banzai kazettámat, mert nem tudom, hol a jó csudában lehet. Úgy csórtam valahonnan, mivel kis csóró vagyok és még mindig tartozom egyébként is 250 forinttal Charanak. Ihh és mostmár plusz 20-szal is, mert fénymásoltam egy kicsit...
No, úgy néz ki, hogy este nyolcig egyedül leszek itthon mostantól, mert miközben ezt írom, anyu éppen készül elmenni itthonról feltöltőkáryát, még egy új egeret, meg egyéb ilyesmi kacatokat venni. Ja és a legfontosabb: égőt a lámpába, mert újakat vettünk. Lassan minden cuccunk modern lesz ebben a rohadt lakásban, amelyből úúúúgy elköltöznék, de nagyon szívesen... Nem szeretem ezt a lakást. De most komolyan. Vágyom arra, hogy elköltözzünk már innét. Ami ugyan még soká lesz, de nekem úgyse az kell, hogy minél messzbbre, hanem hogy csak új környezetbe. Ez jelentheti azt is, hogy a mellettünk lévő lakásba, vagy két utcával arrébb, mert legalább valami új környezet... Most meg minek írok ennyi szarságot? Úgyse érti más ezeket a sorokat, csak aki írta...
És ha valaki úgy gondolja, hogy az itteni sorok írója az osztálytársa, akkor legyen szíves nem magára venni a bejegyzések rá vonatkozó részét, mert nem azért vannak itt. Ez itt csak egy naplócska... Köszi.
