A franc igazodik ki ezen a CCS puskán! :P
Viszont olyan jót röhögtem, mert rég nem látott barátnőmmel, Galussal beszélgettem éppen msn-en, amikor egyszercsak html-cuccokról kezdtem el beszélni és végig kábé arról beszéltünk. Mintha nem hallanám ezt eleget napközben is. Az volt az egészben a vicces, hogy tényleg fél éve nem láttam és imádom és izé, és erre meg olyan dolgokról beszélgtünk, hogy melyik böngésző a jobb, meg iylenek. Vicces dolgok ezek, én meg kezdek kisiklani a kultúrblogos akármiből. Utolsó kísérletet teszek arra, hogy ne süllyedjen el a blogom a többi - tisztelet a jó sok kivételnek - egyszerű kis mindennapi leírások közt.
Most meg épp JavaScriptes leírásokat keresek Galusnak. Néha lehetnék már én is olyan megértő, hogy ez nem is olyan egyszerű... :)))

Húhh, milyen álmok kísértettek engem tegnap éjjel... Mármint az igaziak is. Egyrészt tökjó volt, de az még az első része volt és gyaníthatóan ébren voltam még és marionett-bábuként rángattak, másrlszt kész horror volt, mert éjfél után nem sokkal elmentem aludni és hát rendesen össze-vissza kavarogtak mindenféle rossz képek az agyamban. Naszóval egy ilyen tegnap este ( :))) ) után ma 8 óra előtt keltem, mert egy Soproni, Laci nevű srácot kell navigálnom Budapesten. Egyébként két éve ismerem és órákig szoktunk msn-ezni, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy rohadt messze van és nem tudok vele csak úgy összefutni egy hétvégére. Egyébként egy-két dolgon kívül nem is emlékszem semmire a tegnapi napból, pedig senem ittam, senem szívtam semmit és még csak semmiféle tablettát nem szedtem be. Hű de rossz vagyok, ezt a poént már másodszor sütöm el. Valami jobbat is ki kéne találnom.

Megyek mert vár a francialecke. Oui, c'est ça! J'aime les leçon français, vagyhogyisvanezkéremszépen... :))

Balhé van, lesz, volt.
Itt érzem, hogy egyszer ki fog törni és mindent elsöpör és vége lesz mindennek. Utána hatalmas csend lesz és szép lassan kezdünk majd visszaszivárogni a jól ismert kis sikátorainkba, hogy újra azt csináljuk, amit azelőtt, csak mostmár tudni is fogjuk, hogy mi a másik véleménye rólunk.
Egyszer úgyis ki fog törni és akkor tényleg baj lesz. De ha valaha is kiderül, hogy nekem közöm volt mindehhez, akkor elásom magam élve. Mert nem kellett volna annyi mindenbe beleütnöm az orrom és most tényleg terhes lett a sokminden, amit megtudtam. Nem most, hanem még régebben, illetve szép lassan és fokozatosan. Pont úgy, ahogy az a drága kis ... kiszippantja belőlem az életerőt, mint valami kincsesbányából, aztán eldob. Tulajdonképpen félek tőle és nem tudom, mit tegyek. Talán az lesz a legjobb, ha semmit. Majd ő vezet és kifacsar és aztán odébblök. Mindennek ez a rendje.

Elborult elmém zavaros gondolatai valahogy így fogalmazódtak meg bennem az elmúlt fél év során.

(Nem tudom, miért írtam le, de szerintem semmiképp ne írj hozzá kommentet, mert harapni fogok.)

Onsziék összevesztek. Mégse jönnek össze. Pedig drukkoltam annak ellenére, hogy a srác nekem is tetszik. Mondjuk az az igazság, hogy természetükben olyannyira különböznek, hogy nem illenek össze, vagy legalábbis nagyon hosszú idő kéne ahhoz, hogy egyáltalán jóbarátként elfogadják egymást. Vagy valami ilyesmi. Nem akarom mélyen beleásni magamat a dologba, mert abból csak probléma lesz.

A mai napom rohadt jól indult... Kora hajnalban, hajnali három körül én még mindig álmatlanul fetrengtem az ágyban, de nem tudtam, miért, és már eléggé kezdett idegesíteni, amikor egyszercsak jön egy sms, hogy drága farkasom rosszul lett az éjjel és hát tali erőteljesen lefújva... Szegény. :( Végül nagy nehezen elaludtam, vagy nem is biztos, hogy elaludtam, de lényeg, hogy nem voltam magamnál és reggel, amikor legkorábban felkeltem, írtam neki egy üzit, hogy jobbulást meg minden. Reggel persze anyuék jöttek, hogy akkor ők elhúznak itthonról hifi-cuccokat nézegetni a WestEndbe, én meg hát felhívtam Einont. hogy mégse holnap jöjjön netezni, meg miegyéb, hanem inkább ma, mert felszabadult a szombatom. Ennek mondjuk örülök, csak annak nem, amiért felszabadult.
Most meg próbálom a szobámat még inkább rendberakni, megreggelizni anélkül, hogy kiokádnám az egészet (bocsánat a gusztustalan dolgokért, de már tegnap is rosszul voltam, de mondjuk akkor mástól) és a hajamat próbálom összekötni úgy, hogy ne látszódjon, hogy lenőtt a festék :) De ez utóbbi nemigen akar összejönni.
Megnézem, ki van cseten, aztán folytatom a rendrakást.

<magánrész>

Soha nem szoktam csúnyán beszélni, de ez most kurvajóóóó volt!! :)))))
Juppppííí!

Jó, na lenyugodtam... Egybként semmi érdekes nem történt, csak egy
kurvahosszú beszélgetés, amitől tökre felvidultam. Semmi érdekes nem is
volt benne, csak apróságok, hülyeségek, de akkoriiiis! Valaki örüljön
velem :) Végre van valami, amiért vidám lehetek, bár mondjuk boldog semmiképp,
deee, ez most mindegy is. :))

Jó éjt, megyek, mert holnap korán kelek, mert taliiii!

</magánrész>

Bocsánat az olvashatatlanságért, meg amit most ebben a bejegyzésben elkövettem,
de muszáj volt.

Egyszer meg kéne tanulnom azért írni, amiért elkezdtem és amiért valójában akarok.
Valamikor nyár tájékán kultúrblogot akartam csinálni ebből az érdekesen elkezdett internetes naplóból, ami csak abban különbözik a többi tucatcucctól, hogy az enyém. Hát... ebből már soha nem lesz kultúrblog. Ellenben még mindig lehet egy fiatal lány - ha nem is túl érdekes, de mindenképp hiteles - leírásokat tartalmazó blogja, amire azért jó ránézni. Hogy olvasni jó-e, az nem nagyon érdekel, mert magamnak írom, tőlem. Skizofrén alkat vagyok, ez is tény.
Régebben különbözni akartam másoktól. Most ők neveznek különcnek akaratom ellenére. (Igen, tudom, hogy a 'különc' és a 'többitől különböző' nem teljesen egymás szinonímái s nem fedik egymást jelentésükben, de a szóismétlés elkerülése végett muszáj volt mást írni...)
Nem is tudom, hogy van ez az egész, de érdekes és a végére akarok járni. Nem ennek az egy dolognak. Hanem mindennek. Úgy érzem, megérdemlem a választ a miértre.

Alsz.

Vegetálok... Agonizálok... Álmos vagyok... Aludnom kéne, de olyan írhatnékom van. Ki kéne írni mindent, ami jó és mindent ami rossz, hogy ne nyomjon itt belül. Nem rossz dolgok ezek, csak néhány gondolat, ami nem hagy nyugodni. Tudom, nem kéne foglalkoznom velük, mert valójában nincsenek is ám ott, csak én képezelm oda, mert unatkozom, de mégis látom őket. És ott vannak. És... és nem hagynak békén. Nem mindig, csak néha tűnnek fel. De akkor itt vanank és tépnek, marcangolnak és szúrnak is.
Tompa fájdalom... az megvan.

Úgy szeretek a semmiből értelmes mondatokat alkotni és leközölni, mintha az egész szöveg összefüggő lenne és értelmes.