Hűdenagyonnincsmostkedvemírni...
Na majd holnap. Vagy holnapután. De ígérem, sokat fogok írni és részletesen és kiírom magamból a jót és a rosszat is. Szerencsére az előbbi van túlsúlyban.
Oldalt van szavazás, jobboldalt, felül, lehet szavazni, mert kíváncsi vagyok, mi lesz az eredmény. Cirka hat-hét évig lesz kinn, úgyhogy időtök van...
A dizájn pedig valószínáleg végleges, ennek is lehet örülni, meg mindennek, mert minden szép és kerek. Egyébként a cseten ma mindenki rettentő furcsa volt. Einonnal csak akkor tudtam kábé értelmes dolgokról beszélni, ha kihúztam belőle harapófogóval, más meg nem volt cseten. Lare jött öt percre, amíg elmondta, hogy fáj mindene és szét akar esni, körülbelül ez volt a lényeg. Köszönés nélkül el is vágtatott. Hát ja és én miattuk megyek mindennap csetre... :P

Jaaaaj, annyira nincs kedvem írni! Minden időmet azzal töltöm, hogy írom a novellámat, mert most jó ötletem van és el tudok szabadulni végre a bélyegtől, miszerint csak HarryPotteres kis vicikvacak fanfiction-öket vagyok képes írni. Na jó, ez így persze nem igaz teljesen meg más szavakat is akartam használni, de most ennyire futja tőlem. Viktor teljes hangerőn üvölteti a 350 ezer forintos masináján meg rohadt nagy hangfalán Az Operaház fantomjának a zenéjét, ami meglepően kellemes és tecc. Cupák el akar rángatni a Madách Színházba, hogy nézzük meg. Nem kellett rángatni, mert imádok színházba járni, úgyhogy meg is néztem, mikor lesz az előadás, melyik napokon és hánykor. Már nem sokáig lesz, igyekezni kéne, kisasszony, de mindegy... ;)
Egyéb dolog. Én komolyan nem tudom, mi van Lunával és Charaval, de elkeserítő a helyzet... Ehh. Valami furcsa van a szemükben, amit nem tudok megfogalmazni, de nem tudom, mit jelenthet, csak mindössze aggódom értük. Lehet, hogy feleslegesen, elvégre nem is kéne velük törődnöm, de... de mégis ott van ez a de.
Anyutól kibuliztam egy pszichoanalízissel foglalkozó könyvet, mert a könyvtárból nálunk ilyet nem lehet kölcsönözni, pedig ELTÉset is találtam, pont azt, amiből majd én is tanulni fogok, ha felvesznek oda. Majdnem kivettem, hogy elolvassam, mit fogok egyetemen tanulni, de végül nem vett rá a lélek, hogy mégis kivegyem. Majd lyukasórákon böngészem a könyvtárban, úgyis lesz egy csomó.
Nem tudok még miről írni drága Szilvám, de hogy meg tudd csinálni azt a forgatókönyvet és tudd, mi van velem, blogolok, "mintálat". Jajj és nagyon köszönöm szépen a fénymásolt rajzot, ki lesz rakva a szobám falára dísznek, mert imádom, ahogy rajzolsz, tök tecc és ügyes vagy.
Máskülönben meg... A hétvégén a Falut néztem moziban, tetszett, hosszabb leírásra most képtelen vagyok. Vasárnap Baluval csatangoltunk délután a városban és találtunk egy futórendezvényt, vagy mijaszart, ahol lufikat osztogattak, rengeteget meg egy csomó olcsó édességet. Franciadrazsét és Duna-kavicsot (nem a követ, hanem a csokit...) ropogtatva vágtattunk át az embertömegen, bár néha elhagytuk egymást, de azért... tök jó volt. :) Azon nevettem a legtöbbet, hogy megyek megyek a tömegben, Balu sehol, mire kinyújtom a kezem csak úgy a vakvilágba és elkapja, majd összevigyorgunk és úgy vágtatunk tovább. Volt az egészben valami, ami tetszett. :)) Rengeteget fényképeztünk, tűzoltókocsival is, meg mindenhol. Voltunk a Terror Házában is ami naaaaaaagyon jóóóóóó! Fú, érdemes oda elmenni. Régi felvételek akasztott emberekről, gyilkolási módszerekről, nagyon szép, megindító, szomorú és ... szóval érdemes megnézni. Nem a gyilkolási módszerek voltak szépek, ehh, hanem az egésznek a szomorú, gyászor hanguata, a Könnyek terme, a sok név és érem és hátramaradt levelek, ilyesmik. Majd még anyut is elrángatom, mert meg kell néznie. Diákigazolvánnyal amúgyis ingyenes vasárnaponként. Most bezzeg annyira belelendültem az írásba, hogy még tudnék írni sokmindent, de kiürült az agyam, pedig most lenne kedvem írni. Mindegy, folytatom a novellámat. Ja és az AMH szervez egy találkozót, de félek elmenni. Tök új vagyok ott, minek pampogjak nekik. Le is hurrogtak mindig. Ezzel is úgy vagyok, mint a blogol.hu-s talikkal. Félek tőlük. Félek, hogy lenéznek és... izé. Nm tudom, állandóan szorongok valami miatt. Nem megyek talira és kész, legfeljebb, ha anyum azt mondja, hogy de igenis menj... :P Ehh, ezt jól átgondoltam... No, megyek novellát írni.

Nincs kedvem írni.
Egy nagy halom punnyadás vagyok és még Einon sincs otthon. Szilva majd valamior odaadja a második részt is... Mármint a könyvet. Most fejeztem be épp az elsőt. Aztán... Charaval és Lunával, mármint így kettejükkel rohadtulbaromiranagyon nincs kedvem talizni, Dalma pedig Olaszországban van.
Maradok annál, hogy elmegyek aludni pár órára... :P

Hát. Most itt vagyok. Anyuék faggattak, mi volt a tegnapelőtti videózás után, miért vagyok szótlan, ilyesmik. Nem sikerült azt a kibékülést megvalósítani olyan remekül, dehát ami nem megy, azt nem lehet erőltetni, mert csak rosszabb lesz. Idővel majdl esz valami. Erről Einon jutott eszembe, de ő nem a kibékülés-összeveszés vagy ilyen kellemetlen dolgok miatt. Na mindegy, fárad az agyam, kavarognak a gondolataim. Olvastam sok blogot, nyomtattam kulcstartót, írtam levelet, csináltam új mailcímet (arkangyal@mail.com, ha valaki szükségét érzi, akkor dobjon meg egy levéllel, de a régi címeken is elér), szerkesztettem az elárvult fórumot és írtam bele sokat. Továbbá az iskolában olvasgattam, majdnem elaludtam jegyzetelés közben, vártam, hogy vége legyen a napnak (Einon és a videózás miatt), lemostam a körmömről a bordó körömlakkot és egyéb ilyen hasznos dolgok. Röviden ennyi, hosszabbat ne várjatok. Fáradt vagyok és nincs kedvem kétszer leírni ugyanazt (gyk, egyszer részletesen az egyik blogba, másszor lerövidítve és kevesebb nyavalygással ide). Holnap vége október elseje, péntek és hétvége. És hamar eltelt ez a hét. És. És-sel nem kezdünk mondatot, mint ahogy háttal sem, mégis a legtöbb mondat, amit csak valaha kiejtünk a szánkon, valamelyikkel e kettő közül kezdődik. Ki érti ezt? És miért nem lehet azzal kezdeni? Menj már aludni, Snuffikám.....

Egész délelőtt játszottam a szolid kis iskoláslánykát, igyekeztem jelentkezni és jegyzetelni az órákon, nem beszélgettem a padtársammal, pontosan érkeztem az órákra, és most meg kitört belőlem a vadállat. Teljesen más valaki vagyok esténként, mint a suliban. Idióta, vad és semmivel nem törődik. Pláne senkivel. Csak mondom a véleményemet, zúdítom másokra, velük se törődve és a véleményükkel se és tiszta hülye vagyok.

[21:54:18] aswyx: komolyan mondom, félek tőled :)

Naigen. Asszem mintha kicsit... igaza lenne?! Kivételesen... Unom már, hogy folyton félreismer. De egyékbént mások is félreismernek.

Egyébként azt a feladatot kaptam, hogy vadásszak le egy pókot a lakásban. Na köszönöm... Úúúúútálom a pókokat. Ma nekikezdtem vagy három könyvnek is egyszerre. Egyik jobb mint a másik. Rééémséééégek. A másik meg Gulliver. Na ez kevésbé izgalmas, illetve kevésbé pergő, de azért tecc. Na jó éjt, mert elalszom.

Fél hétkor reggel kipattantam az ágyból, üdén és frissen, hogy megigyak egy kávét, felöltözzek és elindulhassak iskolába. Nem túl nagy kedvvel, mit ne mondjak. Hétkor lecsámpáztam a megállóba, eleget téve ama kérésnek, hogy pontosan érkezzek minden reggeli talira, amikor együtt megyünk Charaval suliba. Nem túl fontos információ (kábé olyan jelentőséggel bír, mint a mai megnézett filmben az, hogy Helsinki Finnország fővárosa...), de ma egy piros ing volt rajtam fekete nadrággal, amihez a kinti időt számításdba véve fekete bőrkabátot vettem. A táskám is persze piros, fekete szegéllyel, tehát ez így érdekes párosítás volt, és igen, készülök a Mikulás-napi partira... Na, de félretéve a komolyságot, folytatom. Az első óránk legkedvencebb osztályfőnökünkkel volt, és rögtön egy klassz kis fizikadolgozattal indítottunk, amihez persze az osztály pontosan 100%-a egy picit sem konyít, ezáltal a dolgozatok több, mint 100%-a (jó matekos vagyok) pokolian, pokolian rosszul sikerült. Miután túléltük és beadtuk, mert igenis lehetséges túlélni egy fizikadolgozatot, lekörmöltünk ezer meg ezer feladatot, majd kicsöngetéskor halk sóhajokkal elhagytuk a termet, annak reményében, hogy valami jobb következik. Tévedtünk. Franciaórán majdnem egész órás dolgozatot írtunk, minden franciául és ronda kézírással szerepelt az elénk tett lapon, de kivédtem az akadályokat és hibátlanul megoldottam a feladatokat és válaszoltam is rájuk, milyen meglepő: franciául. Az előre rettegett történelem órával folytatódott a napunk, ami még csak most kezdett elkezdődni, némi osztáálytársakba való élet bevarázsolásával. 50 perces témazáró dolgozat következett, két század főbb eseményeiből, részletezve és mindenre alaposan kitérve. Egész jól sikerült, már ami engem illett. De azért várjuk csak ki a végét. A magyaróra, pontosabban nyelvtan már sokkal inkább emberibb formában zajlott, sokat macskakapartunk a füzetbe és meg lett tornáztatva az agyunk, de innen legalább mosolyogva távoztunk. A testnevelés óra egyenesen a Pokol volt, csak kevésbé volt meleg. A jéghideg szélben ácsorogtunk odakint tíz percet bemelegítés gyanánt, majd két és fél perc alatt le kellett futnunk egy nagy távot, vagyis kétszer megkerülni az iskolát. Namármost, aki látta már a sulimat, az most képzelem, milyen fejet vághat. Több, mint két kilométer volt. Tíz másodpercenként csökkent az adható jegy értéke és a legjobb eredmény is a legfelső határ alatt volt, magyarul mindenki egyest kapott, kivéve néhány embert, akik szerencsésen bevetődtek viszonylag hamar a tisztelt tanárnő területére, hogy jelezzék, kész vannak mindkét körrel. Aztán nekiálltunk kimelegedve és fújtatva pihenni a jó hűvös szélben, majd kézilabdáztunk egy kicsit még odakint. Visszafelé és a nap hátralévő részében úgy köhögtünk, mint a tébécések. Iszonyú volt hallgatni. Azt hittük, ezután már csak jó dolgok jöhetnek, de egy iskolában nem várhatunk el ilyesmit. Matematika óra előtt lementem a szekrényemhez igazgatni a szekrényemet és a lakatot, de sikeresen elvágtam az ujjam egy fémmel és egész matekórán úgy lapozgattam a füzetemet, hogy észre sem vettem. A négyzetrácsos füzet némelyik lapja most szép piros pöttyökkel van díszítve, de csak mert a piros pöttyös az igazi. Angolórán társasjátékoztunk, nem értettem a játék lényegét a legkisebb túlzással sem, mert érthetetlen volt, de egyébként magyar volt, de mindegy. A magyarázás is magyarul történt, de én nem hablaty magyarszka, ezért sajnos nem értettem. Egyébként majdnem el is aludtam. Csak arra vágytam, hogy hazamehessek és ledőlhessek kipihenni mindezt. Hazamentem/jöttem, megebédeltem, majd anyuka kitalálta, hogy menjünk el nadrágot venni és akkor tud venni a városban kulcskarikát a faliszőnyeg felakasztásáshoz. Nem kivégezni akarjuk a szerencsétlent, hanem csak feltenni a falra, elvégre azért faliszőnyeg. Vettünk nadrágot és kulcskarikát, sőt még gyöngyöket is, mert nagyon kreatív vagyok és szeretek gyöngyöket fűzögetni. A nyakamban is van egy nyaklánc, ami gyöngyből van, de az pont nem én csináltam, hanem az egyik barátnőm barátnője, aki szintén nagyon kreatív, de ő fest is, gyöngyöt fűz, rajzol, mindenféléket alkot és amilyennek megismertem, aranyos. Egyébként lánya is van, aki a nagyon különleges Fedra (azért nem hiszem, hogy Phaedra-nak írja, mert az a mondabeli alak, ez pedig a magyarosított változat és én tudom, ki volt Phaedra, és ezért büszke vagyok magamra :P) nevet viseli. Egyébként meg nem nézném ki belőle, hogy van lánya, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy vettünk gyöngyöt és kész. De hazafele jövet már nem hazajöttem, hanem egyenesen Charaékhoz, hogy megnézesse velem a Die Hardot (Chara és Snuffles szerinti magyar fordítás okosan és ésszerűen: halj meg nehezen! :))) ). Nem is tudom, mi tetszett jobban a filmben: az izzadt és mocskos zsaru bájmosolya, vagy a főgonosz pökhendi és gúnyos arckifejezése, amikor robbantgatni akart. Mindkettőt bírom. És akkor hazajöttem és azóta is itt ülök az asztalomnál és nagyban "tanulok" a holnapi földrajz dolgozatra. De előtte ezt még begépeltem.

Hát jó, akkor most írok.
Ha nem is mindennap fogok ide írni, de ha írok, megígérem, hogy sokat és olyat, amit kedves Szilva elvtársnő értékel. Nos, ma tesiórán kis híján agyon lettem verve egy hokiütővel, de ettől függetlenül kellemesen telt el az a negyvenöt perc, amit összezárva kellett töltsek majdnem húsz sznob hülyével - tisztelet a kivételnek. Az osztályba annyi hülye jár, bár ez most az egész iskolára is érvényes, ezen felül mindenki sznob hülye állat, és én mégis szeretem őket. Ki érti ezt? Ez a negyedik évem velük, amit szintén összezárva kell, hogy eltöltsek és szintén velük, és mégis... Eleinte szemetek voltak, aztán nem hagyták abba és most meg tökre szeretem őket. Azt hiszem, ez az, amit soha de soha nem fogok megérteni. A mai napot egyébként nyugodtan kinevezhetjük a komoly beszélgetések napjának. Órán leveleztem Charaval, suli után beszélgettem Szilvával, chateltem Einonnal és... és más nem jut eszembe, de a lényeget leírtam.
Az egerem közben megjavult, hála anyunak, aki állítólag földhöz vágta és attól javult meg, de szerintem csak állított rajta egyet és kicserélte az elemet benne... Mivel ez ilyen vezeték nélküli egér és utálom. Mindegyik egeremet utáltam eddig, mert használhatatlanok voltak, de ez most mindegy is, mert nem ez a fő téma. Néha úgy belémnyilall, hogy eddig irigyeltem másokat, mert olyan nagynak és idősnek tűntek a szememben, csak mert este hétkor még sétáltak egy parkban, vagy a domboldalon ültek és mobiltelefonáltak. Most meg én csinálom ugyanezt és fel sem tűnik, hogy mások engem néznek nagynak és idősnek és talán még irigyelnek is. És ez talán kicsit fájón nyilall belém, pedig semmi kellemetlen nincs benne. Csak az elveszett éveket sajnálom. Meghát ugye ha nekem eszembe jut, hogy az "elveszett idők", mindig az jut eszembe, hogy gyakorlatilag apa nélkül nőttem fel, mert csak két-háromhetente láttam, jobb esetben. Most még kevesebbszer. Adriennt ne is említsük, mert vele meg aztán végképp ritkán futok össze. Néha az is eszembe jut, hogy miért nem Adrinak hívom, és a barátaimat miért nem becézem, és miért mindig a rendes keresztnevükön szólítom. Utálom megcsonkítani az emberek nevét és ez vált természetessé és most miért iylen hülyeségekről írok? Hm, talán mert ehhez van kedvem. Na, ügyes és okos Snuffles megmagyarázta magának már megint, hogy mi a problémája. Cupák szerint jó pszichomókus lenne belőlem, mert állítólag tényleg meghallgatom mások problémáit és tényleg a szívemen viselem a sorsukat. Jólesett, hogy ezt mondta, de én ezt nem tudom megállapítani, mert legtöbbször úgy érzem, hogy csak szeretnék segíteni nekik, és nem elég, ha meghallgatom őket, de Cupák valami olyasmit mondott, hogy már ezzel is sokat segítettem neki. Einon is mondott már sok olyan dolgot azóta, hogy ismerem, ami általában meghatározta a napi hangulatomat, ez persze legtöbbször jót jelent, mert tök jól fel tud vidítani. Ma is tökre el voltam kenődve a holnapi dolgozat miatt, amiből ráadásul kettő is lesz, plusz még talán ki is osztanak kettőt, és bemásolt nekem egy verset, amit ő írt. Snuffles és Einon a címe és annnnyira aranyos! Ezt ilyen Rita kisasszonyos ordítozós-eszelős-őrült stílusban kell elkézelni: aaaaannnyira aranyos!!! Hát egen, szóval ezek történtek ma. És még mindig nem írtam szerintem semmit a napomról, csak gondolkoztam mindenféléről, ami kavarog az agyamban. Szeretek a semmiről jó hosszan írni, mintha valamit kifejtenék, de közben semmi értelme nincs az egésznek... :) De legalább eredeti a stílus. Mert az az enyém. Úúúúgy ám, drágaszáááág. Egyébként meg Bandika itt alszik mögöttem, szőrcsomói kifésülhetetlenek de nem kitéphetetlenek (erről persze mindig a Pál utcai fiúk cmű regényben előforduló törökméz állaga jut eszembe: letéphetetlen, de nem lenyalhatatlan), úgyhogy anyuka előszeretettel tépkedi és vagdossa le az összefilcesedett szőrcsimbókokat a gyönyörű macskámról. Dehát muszáj neki. Elvégre azért perzsamacska, hogy fésüljük és gondozzuk és szeressük, meg minden.
Hm, csak én érzem úgy, hogy a mostani blogbejegyésem vagy élettel teliek, vagy vidámak? Na jó, ez nem mindegyikre igaz, csak úgy általánosítom a napi hangulatomat. Szerintem kezd egy kicsit hosszú lenni a rizsa, úgyhogy befejezem, mert különben is úgy volt, hogy már tízkor ágyban vagyok, csak hát ugye ezt lehetetlenné tették számomra, de ebbe most ne menjünk bele (elbeszélésére egy másik alkalommal kerül sor... ;)) ), úgyhogy már pattanok is... Au revoir.

Levélben ismeretségbe keveredtem egy íróval, nagyon kedves, közvetlen, és azt mondta, levelezzünk. Persze ezt így nem kijelentette, hanem érződött a szavaiból, hogy örülne további leveleknek, amiket küldök neki és kíváncsi a műveimre, amiket írtam. Nem tudom, valahogy nagyon bírom a fazont, a stílusa roppant megynerő, dehát egy írótól mi mást vár az ember? Anyuékkal megkerestük Tenerifét a térképen. Bepötyögtem a gépbe és kinyomtattam a földrajz dolgozatra megtanulandókat. Egy oldal és négy országról szól. Holnap kémiából írunk. Asszem földrajzból nem, de inkább készülök, nehogy úgy járjak, mint a Tanár úr, kérem-beli diák, aki nem húzta ki tussal Magyarország határát. Jújj, imádom az írókat. Kívül-belül, olvasva, nem olvasva. Valahogy olyan jólelkű emberek. Na igen, ez én vagyok... Ilyet csak én mondhatok...

<agymenés>
Szösszentem egy novellát. Még tegnap este fejeztem be, holott agyilag kész hulla voltam egy rettentő nyavalygós tízpercem után (merhogyénsemmitnemtudokmagamtólkitalálniésizémerutálokszerepjátszanimostanában) meg az Austin Powers nemtudomhányadik része után, de attól még egész normálisra sikerült a novella. Kicsitp ontosan olyan, mint egy szomorú melódia, szerelmmel, kandallóban égő tűz fényével, hópihékkel, amik az ablakra tapadnak, szóval most minden ilyen érzés kijött belőlem és beleírtam alaposan. Aztán hajnali fél egykor Airun is előkerült, úgyhogy dióhéjban előadtam neki is, hogy mi volt velem egész nap, meg hogy olyan álmos és fáradt vagyok, hogy a monitorra dőlve fogok elaludni, de végül nem nagyon preferálta az ötletemet, hogy hajnali egykor elmegyek aludni, dehát nem akartam ottmaradni, mert balhéztak volna anyuék, hogy még mindig ott ülök és pötyögök. Aztán ráfogják, hogy aludni sem tudnak, mert püfölöm a klaviatúrát, de ők meg kora reggel nekiállnak csörömpölni a konyhában, reggelikészítés és kávéfőzés közben, én meg attól nem tudok aludni, de végülis mindegy. Dehát ettől szép az élet, nincs benne semmi harag vagy gonoszság, csak csupa jó dolog. Ehh és miket nyomatok itt már megint... Na mindegy, most ilyen kedvemben vagyok. Anyuék elmentek délután kettőre valahova, mert ingyen kapunk egy négyszemélyes utazást akárhova, ha megnéznek valami előadást, és nem teljesen értem ezt az egészet, de ha így van és nem átbaszás, akkor örülök. Mostanában Einonnal mintha kevesebbet beszélnénk, mint ezelőtt. Jó tudom, sokminden változott nyár óta, meg mostanában is, de azért akkor is hiányoznak például az oldalakon át tartó chatelések, vagy az, hogy talizunk és elmegyünk valamerre kószálni, bár ez utóbbi sajnos a tanulmányi átlagom növelése érdekében nem fog túl sűrűn összejönni, de majd igyekszem megoldani, hogy tanulok is és történjen is valami. Nos, miután teleírom a blogot mindenféle üres szóval, aminek kábé semmi mondandója nincs, tökre elégedett agyok. Másoknak csak üres szavak, nekem pedig egy komplett leírás mindarról, ami bennem kavarog. (Nem az előző napi vacsorára gondolok...) Ezt persze megmagyarázom, mert most nem arra gondolok, hogy mik történtek velem, hiszen azok éppenhogy nem üres szavak, ellenben az ehhez hasonló, hülye magyarázó mondatok mind arra valük, hogy legyen valami, amivel kitöltöm az apró hézagokat és teljessé teszik ezt a bejegyzést. Azt hiszem, néha még én sem értem, miről beszélek, de érdekes módon a magyartanárom minden szavamat érti. Jutalmul viszek neki hétfőn pár kinyomtatott verset még, mert mondta, hogy szeretné őket megtartani és meg hálásan mosolyogtam rá és biztosítottam, hogy ha valóban így van, akkor még hozok, mert tökre jólesett, amit mondott. Bár a leírtakon kívül most különösebb mondanivalóm nincs, azért még hadd írkáljak, mert más tevékenységet nem tudok folytatni emberek hiányában. Arlen és Bandáj (Cupák nevezte el így két-három évvel ezelőtt, mert szerinte ez jobban hangzik, mint a Bandi...) ugyan itt vannak, de velük valamiért nem tudok kommunikálni úgy, hogy az számomra is kielégítő legyen, szavak hiányában. Ilyenkor gondolkozom el, mármint ilyen mondatok után, hogy vajon ébren vagyoke, mikor ezeket írom. Szerintem nem.
Nahh, most meg körülnéztem hirtelen az asztalomon, és megakadt a szemem egy könyvön. Négy könyvet foglal magában és körülbelül hat centi vastag. Hmm, egyik írót sem ismerem, de szerintem annyira unni fogom magam, hogy két nap alatt kiolvasom. Egyébként Szilva azt mondta, hogy majd elolvastatja velem a vámpíros könyveit, ami mindenkinek a kedvence, de eddig ennek nem láttam nagyon nyomát, de tulajdonképpen nem is nagyon baj... Végülis Tolkiennel és Rowlinggal is így voltam: nagyon nem akartam elolvasni a könyveiket, és végül egész megszerettem a legismertebb alkotásaikat. Nah, ha mg ezek után most beáll a sorba Darren Shan, akkor megint nem az lesz, amit én akarok. Na mostmár befejezem, mert túlcsordult az agyam.
</agymenés>