Hát jó, akkor most írok.
Ha nem is mindennap fogok ide írni, de ha írok, megígérem, hogy sokat és olyat, amit kedves Szilva elvtársnő értékel. Nos, ma tesiórán kis híján agyon lettem verve egy hokiütővel, de ettől függetlenül kellemesen telt el az a negyvenöt perc, amit összezárva kellett töltsek majdnem húsz sznob hülyével - tisztelet a kivételnek. Az osztályba annyi hülye jár, bár ez most az egész iskolára is érvényes, ezen felül mindenki sznob hülye állat, és én mégis szeretem őket. Ki érti ezt? Ez a negyedik évem velük, amit szintén összezárva kell, hogy eltöltsek és szintén velük, és mégis... Eleinte szemetek voltak, aztán nem hagyták abba és most meg tökre szeretem őket. Azt hiszem, ez az, amit soha de soha nem fogok megérteni. A mai napot egyébként nyugodtan kinevezhetjük a komoly beszélgetések napjának. Órán leveleztem Charaval, suli után beszélgettem Szilvával, chateltem Einonnal és... és más nem jut eszembe, de a lényeget leírtam.
Az egerem közben megjavult, hála anyunak, aki állítólag földhöz vágta és attól javult meg, de szerintem csak állított rajta egyet és kicserélte az elemet benne... Mivel ez ilyen vezeték nélküli egér és utálom. Mindegyik egeremet utáltam eddig, mert használhatatlanok voltak, de ez most mindegy is, mert nem ez a fő téma. Néha úgy belémnyilall, hogy eddig irigyeltem másokat, mert olyan nagynak és idősnek tűntek a szememben, csak mert este hétkor még sétáltak egy parkban, vagy a domboldalon ültek és mobiltelefonáltak. Most meg én csinálom ugyanezt és fel sem tűnik, hogy mások engem néznek nagynak és idősnek és talán még irigyelnek is. És ez talán kicsit fájón nyilall belém, pedig semmi kellemetlen nincs benne. Csak az elveszett éveket sajnálom. Meghát ugye ha nekem eszembe jut, hogy az "elveszett idők", mindig az jut eszembe, hogy gyakorlatilag apa nélkül nőttem fel, mert csak két-háromhetente láttam, jobb esetben. Most még kevesebbszer. Adriennt ne is említsük, mert vele meg aztán végképp ritkán futok össze. Néha az is eszembe jut, hogy miért nem Adrinak hívom, és a barátaimat miért nem becézem, és miért mindig a rendes keresztnevükön szólítom. Utálom megcsonkítani az emberek nevét és ez vált természetessé és most miért iylen hülyeségekről írok? Hm, talán mert ehhez van kedvem. Na, ügyes és okos Snuffles megmagyarázta magának már megint, hogy mi a problémája. Cupák szerint jó pszichomókus lenne belőlem, mert állítólag tényleg meghallgatom mások problémáit és tényleg a szívemen viselem a sorsukat. Jólesett, hogy ezt mondta, de én ezt nem tudom megállapítani, mert legtöbbször úgy érzem, hogy csak szeretnék segíteni nekik, és nem elég, ha meghallgatom őket, de Cupák valami olyasmit mondott, hogy már ezzel is sokat segítettem neki. Einon is mondott már sok olyan dolgot azóta, hogy ismerem, ami általában meghatározta a napi hangulatomat, ez persze legtöbbször jót jelent, mert tök jól fel tud vidítani. Ma is tökre el voltam kenődve a holnapi dolgozat miatt, amiből ráadásul kettő is lesz, plusz még talán ki is osztanak kettőt, és bemásolt nekem egy verset, amit ő írt. Snuffles és Einon a címe és annnnyira aranyos! Ezt ilyen Rita kisasszonyos ordítozós-eszelős-őrült stílusban kell elkézelni: aaaaannnyira aranyos!!! Hát egen, szóval ezek történtek ma. És még mindig nem írtam szerintem semmit a napomról, csak gondolkoztam mindenféléről, ami kavarog az agyamban. Szeretek a semmiről jó hosszan írni, mintha valamit kifejtenék, de közben semmi értelme nincs az egésznek... :) De legalább eredeti a stílus. Mert az az enyém. Úúúúgy ám, drágaszáááág. Egyébként meg Bandika itt alszik mögöttem, szőrcsomói kifésülhetetlenek de nem kitéphetetlenek (erről persze mindig a Pál utcai fiúk cmű regényben előforduló törökméz állaga jut eszembe: letéphetetlen, de nem lenyalhatatlan), úgyhogy anyuka előszeretettel tépkedi és vagdossa le az összefilcesedett szőrcsimbókokat a gyönyörű macskámról. Dehát muszáj neki. Elvégre azért perzsamacska, hogy fésüljük és gondozzuk és szeressük, meg minden.
Hm, csak én érzem úgy, hogy a mostani blogbejegyésem vagy élettel teliek, vagy vidámak? Na jó, ez nem mindegyikre igaz, csak úgy általánosítom a napi hangulatomat. Szerintem kezd egy kicsit hosszú lenni a rizsa, úgyhogy befejezem, mert különben is úgy volt, hogy már tízkor ágyban vagyok, csak hát ugye ezt lehetetlenné tették számomra, de ebbe most ne menjünk bele (elbeszélésére egy másik alkalommal kerül sor... ;)) ), úgyhogy már pattanok is... Au revoir.