Hosszú, fárasztó és nagyon kellemetlen napom volt. A hangulatom borzalmasan rossz. A napom eleve azzal kezdődött, hogy majdnem visszaaludtam, ami ugyan hat igazolatlan órával járt volna, de legalább nem zúztam volna szét a térdemet. De ez már később volt... Negyedórával később jövök ki a kapun, látom, Chara ott áll és még a busz is jön, hát elkezdek futni felé, hogy ne késsünk el. Éppen rohannék át az úttesten - tudom, hogy nem szabad meg izé, de akkor is... - amikor megcsúsztam és egy ügyes mozdulattal először is majdnem bezúgtam a busz alá, egy másik ügyes mozdulattal - amit ugyan nem én követtem el, de attól még ügyes volt - majdnem elütött a mögöttem lévő autó és egy harmadik ügyes mozdulattal a teljes testsúlyommal nekiestem a járdaszegélynek és összezúztam a térdemet. Ojjé. Egy-két órát végigültem bent a suliban, aztán egy franciadolgozat után úgy döntöt a lábam, hogy most begörcsöl és megmerevedik, úgyhogy kilépőt kértem és hazajöttem. Még jó, hogy közel lakunk. Elkezdtem Stephen Kinget olvasni itthon és borogatást tettem a lábamra, de hamar lankadt a figyelem. Aztán anyu hazajött, elment boltba és elaludtam. Estig aludtam, amikor felmentem a csetre egy picit, hogy körülnézzek. A nickem bent volt 11-ig, de én kábé csak húsz percig ültem ott. És kábé senki nem volt rám kíváncsi, úgyhogy kiléptem onnét. Egyvalaki érdeklődött felőlem igen élénken. Bár mondjuk elbúcsúzni ő se búcsúzott el, csak elhúzott, úgyhogy nyekk. Ma ilyen önsajnálós napom van, bocs. Remélem, holnapra elmúlik.

Ma apunak volt szülinapja, reggel jött értem, elmentünk hozzájuk, felköszöntöttük és ettünk tortát. Először vicces volt, mert 52 volt kirakva a gyertyákból, holott apu még csak 51 éves, de ezen nevettünk egy jót végül, én meg mondtam, hogy majd jövőre az ideit fogjuk megünnepelni. A mai napom azzal telt, hogy tortát meg csokoládét ettem és interneteztem. Adrienn majd holnap lesz felköszöntve. Uszodába megyünk. Apu direkt az én kedvemért nem a Lukácsba visz minket, hanem a margitszigetibe, hogy tudjak Szilvának számlát kérni. :) Tök rendes. :)

"Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok, segítsetek Vuknak, a kis rókának"

Péntek van és öt órám lett volna összesen, de az ötödik elmaradt az ünepség miatt, amit minden évben megrendeznek október 23-a környékén. Idén filmet néztünk. Szamárköhögés. Mármint ez volt a film címe. Nagy erőkkel kerestem a film mondanivalóját, mély értelmét, de bármennyire is feszült izgalommal meredtem a kivetítővászonra, "csak" egy szomorú filmet láttam a régi időkből. De egyébként tetszett. Aztán, mikor vége lett, csörtettem kifelé, hogy keressek valakit, ai hajlandó velem eljönni ebédelni. Tegnap ugyanis a színházból én távoztam utoljára, még a színészek is hamarabb mentek el - ott mentek el előttem, tehát tényleg így volt - és hát nem akartam még ebédnél is egyedül lefetyelni a tarhonyát. Végül amikor már több, mint harminc perce álltam sorba azért a nyomorult fél kanál tarhonyáért és egy megnyomorgatott virsliért, odamászott hozzám a Dalma, hogy ő most ingyen fog kajálni és megvár engem. Ennek egyrészt megörültem, másrészt meg bosszankodtam kicsit, mert mi az hogy ingyen kajál, ráadásul ő csak fél percig bénázott a sorbanállással, felkapott egy tál kaját és kiment. Én még további tíz percig kúsztam a sok diák és a tányérok közt, mire kézhez kaptam egy rendes adag kaját. A túró rudimat odaadtam rögtön az egyik évfolyamtársamnak, mert már lelkiekben is hányingert kapok tőle. Végül öt perc alatt megebédeltem, felkaptam a kabátomat és elindultam hazafelé, mint Micimackó. Ez volt ma.
Tegnap elkezdtem összeírni a könyvek listáját, amit valaha is olvastam. Hú, hogy én mire vállalkoztam...! De egyébként kíváncsi vagyok, hogy tényleg mennyit tudtam életem eddigi tizenhat - igen, már majdnem tizenhat - éve alatt elolvasni. Igaz, az első öt évben semmit nem olvastam, csak a térképeket nézegettem, de ez most mindegy is.
A tegnapi színházról kicsit bővebben: Émile Zola műve színházi előadásban kicsit ugyan gyenge, de rendkívül eseménydús és nézhető és szóval hát egy normális épeszű embernek tetszik. Mint minden színházi előadás. Én mondjuk élek-halok a színházért és még mindig megvan bennem, hogy színész leszek, de azt hiszem, azt nem tudnám vállalni. De hát ki tudja, mi lesz két év múlva. Talán addigra a személyiségem is alkalmas lesz emberi fogyasztásra. Szóval Nana. Ha rossz kedvem van, azt mondom, remek volt.; ha épp egy röhögőgörcs közepén kérdeznek meg, taln azt mondom, lett volna még mit csiszolni rajta. Gyakrabban kéne színházba járnom. És mivel ma összeszedtem egy jó jegyet töriből - meg az elmlt pár napban franciából és irodalomból - lehet, hogy anyuka megengedi nekem, hogy a Carmina Burana-t is énekeljem a kórussal, úgy mint tavaly a Messiást. Azt hiszem, ha ez teljesülne, én lennék az egyik legboldogabb ember. Ez ma valamikor akkor jutott eszembe, amikor az egyik szünetben kerestem egy sötét sarkot az iskolában és leültem oda, hogy figyeljem az embereket. Gondterhelt nagyok és vidáman fecserésző kisdiákok mászkáltak, vagy épp csak öreg tanárokhoz méltóan csoszogtak végig a folyosókon. Annyira jó volt ott ülni és a gondolataimat egy kicsit kiengedni a fejemből, hogy ne gondolkozzak, csak lássam a többieket. Nagyon tetszett. A könyvtárba végül nem mentem be, mert hétvége jön és inkább aludni szeretnék. Meg aztán apukának és nővérkének szülinapja lesz holnap, úgyhogy sajnos ez egy zsúfolt hétvége lesz.

"Ujjaid közt a kor úgy száll, mint szürke por,
És a perc hordja el."

Háhhá, Einonnal és Morgannel elszórakoztattuk egymást a csete, szóba jött Megasztár, Emil.Rulez!, mindenféle, amiken csak nevetni lehetett, meg a bolhák is XDD, szóval tök jól elvoltunk. Larét vidítottam, mert bedepizett kissé egy fanfictől, ami túl szomorúra sikeredett, de aztán leszakadt hamar a csetről. Találtam egy csomó jó kis idézetet, verset, mindenféléket ködről, csillagfényes éjszakákról, angyalokról; karácsonyi kottákat, meg egyéb kottákat, el is mentettem belőlük egy csomót. Most pedig szerintem elmegyek aludni, mert már rámfér, elvégre ma mást se akartam csinálni, csak aludni. Holnap színház, meg úszás, meg minden, pénteken meg Amandának az előadására megyek el. Feltéve, ha elengednek rá. Remélem, lemehetek, mert kíváncsi vagyok rá meg különben is ingyen rendezvény, hát ott kel lennem feltétlenül :))
Jaj, meg még cikket is kéne írnom és megtanulni nem össze-vissza ugrándozni egyik témáról a másikra ha írok valamit. Meg válaszolnom is kéne Péternek a levelére és ááá, megőrülök, annyi teendőm lenne... :))) Enbnek ellenére vigyorgok, de nem sokáig, mert bedőlök az ágyba és dormíre... Draco Dormiens Nuncquam Titillandus. Hát egen, megfontolandó. ;)

"Ha egyszer álmodban a Paradicsomban járnál, és lelked emlékeztetőül egy szál virágot kapna, és reggel felébredve a virágot ott találnád - Mondd, akkor mi volna?"

Unatkozó 45 percemben irodalomórán termeltem két - kb haiku - hosszúságú verset, amiknek semmi köze a haikukhoz... No, jól megmondtam. Rövidek magyarul.

Rácsokon át süt a nap,
Fény élteti a rabokat.
Vízcseppek koppanása,
Bogarak koppanása
Tölti ki a napokat.

2004. 10. 20.
Fákon átsütő aranysugár,
Lapos fátyol és fényár.
Széltől zizegő rozsdás lomb,
A távolban harang kong.
2004. 10. 20.

Dalma épp most küldözget át képeket az olaszországi utazásukról, ahová iskolai emberkék mentek. Tök jók lettek a képek. Azon gondolkozom most, hogy amikor mondták egy csomóan nekem, hogy jaj de jó lesz nekik, mert mennek Olaszországba tanítási idő alatt, szomorú mosollyal csak annyit mondtam nekik, hogy remélem, jól fogják magukat érezni. Erre mindenki megdöbbent, sőt az Andi még kezet is fogott velem, mert én voltam az egyetlen, aki erre nem anyázott vagy elküldte őket a jó francba, hanem egy kicsit másképp reagált. Hm, ez így most kicsit vicces, de ha belegondolok, hogy az emberek többsége erre tényleg nem ezt válaszolja, akkor ez igenis szomorú. Affranc, nekem meg megint depressziós a hangulatom. Hetek óta először. Aszittem, kigyógyultam ebből az egészből. Na mindegy. Csak annyira nyomaszt mások problémája is. Meg néha kiszalad a számon olyasmi is, amitől mások azt gondolják, hogy "Úristen, rám is ezt mondja majd később? Jobb lenne lekoptatni..." És olyankor magamba szállok, hogy mégis hogy mondhattam ilyet, de visszaszívni már nem tudom.
A macskám még mindig beteg, nem tudom, mi baja van, de már lassan úgy morog, hogy szinte ugat. Viccesen hangzik, pedig nem az. Csapzott, elesett, nyúzott. Akárcsak én. A hónap vége viszont tök jó lesz, előre várom már. Nem a buli miatt, illetve nemcsak amiatt. Szünet is lesz, klassz hétvégék...
Szóval mások problémáinál tartottam. Látom, hogy nincs jó kedvük és ez rám is áttragad és én is tökre rosszul érzem magam miatt, mert látom, hogy neki sem jó és izé és teljesen kivagyok olyankor én is. Most fotózással múlatom épp az időm, hogy levezessem a feszültséget, aztán meg nekiállok tanulni. Holnap töridolgozat, fizikadolgozat, miegyéb... Rohadtjólesz. Lehet, hogy nem megyek ma csetre. Aludni van kedvem csakis.

„A te gyertyád fényesebben világít attól, ha másokét elfújod?”

Afrancba. Akartam ma írni, de mostmár késő van. Megyek alszani. Egyébként Queen megy, Who wants to live forever. Régóta vadászom már ezt a számot. Na mindegy is. Még töltök le pár ehhez hasonlót. És nem fikázni a Depeche Mode-dal együtt ám! :) Jólvanna, jókedvem van...

Túl vagyok a 400-adik blogbejegyzésemen! És még mennyi mindent nem is írtam le... :)))))))

Ááááááááááááááááááááá! Beleállt a talpamba egy tízcentis szálka (vö: fadarab :P)! *vonít, nyüsszent, szenved* Arohadtéletbe!!!

Ki sherceg? - kérdezte álmosan a kis herceg...

...

Na jó, nem vagyok valami vicces kedvemben, csak már régóta szerettem volna ezt beírni. Elolvastam a kilencedik Darren Shan kötetet. Nyüüüüüüüüüüssz! Ez nem lehet igaz! Ez... ez... ez egyszerűen jobban bosszant még annál is, hogy... mindennél! Borzasztó... Mondjuk minden mondatnál vártam, mikor fog már valami szörnyűség történni, de ez... Igaz, semmi értelme, hogy siránkozzak egy soha nem létezett könyvszereplő halála miatt, de azért mindennek van egy határa. Egész héten nyomorultul éreztem magam, erre még ez is. Hát köszönöm. Holnap viszont jön Lare a húgával ide és a WestEndben össze is futunk. A hét egyetlen pozitívuma. Ó, hát persze kivéve a keddet, amikor Einon boldogított. Nélküle a süllyesztőben lennék.