Dalma épp most küldözget át képeket az olaszországi utazásukról, ahová iskolai emberkék mentek. Tök jók lettek a képek. Azon gondolkozom most, hogy amikor mondták egy csomóan nekem, hogy jaj de jó lesz nekik, mert mennek Olaszországba tanítási idő alatt, szomorú mosollyal csak annyit mondtam nekik, hogy remélem, jól fogják magukat érezni. Erre mindenki megdöbbent, sőt az Andi még kezet is fogott velem, mert én voltam az egyetlen, aki erre nem anyázott vagy elküldte őket a jó francba, hanem egy kicsit másképp reagált. Hm, ez így most kicsit vicces, de ha belegondolok, hogy az emberek többsége erre tényleg nem ezt válaszolja, akkor ez igenis szomorú. Affranc, nekem meg megint depressziós a hangulatom. Hetek óta először. Aszittem, kigyógyultam ebből az egészből. Na mindegy. Csak annyira nyomaszt mások problémája is. Meg néha kiszalad a számon olyasmi is, amitől mások azt gondolják, hogy "Úristen, rám is ezt mondja majd később? Jobb lenne lekoptatni..." És olyankor magamba szállok, hogy mégis hogy mondhattam ilyet, de visszaszívni már nem tudom.
A macskám még mindig beteg, nem tudom, mi baja van, de már lassan úgy morog, hogy szinte ugat. Viccesen hangzik, pedig nem az. Csapzott, elesett, nyúzott. Akárcsak én. A hónap vége viszont tök jó lesz, előre várom már. Nem a buli miatt, illetve nemcsak amiatt. Szünet is lesz, klassz hétvégék...
Szóval mások problémáinál tartottam. Látom, hogy nincs jó kedvük és ez rám is áttragad és én is tökre rosszul érzem magam miatt, mert látom, hogy neki sem jó és izé és teljesen kivagyok olyankor én is. Most fotózással múlatom épp az időm, hogy levezessem a feszültséget, aztán meg nekiállok tanulni. Holnap töridolgozat, fizikadolgozat, miegyéb... Rohadtjólesz. Lehet, hogy nem megyek ma csetre. Aludni van kedvem csakis.

„A te gyertyád fényesebben világít attól, ha másokét elfújod?”