Jó régi vers, az tény, de valamiért ilyen hangulatom lett és elkezdtem írni... Van folytatása, csak az nem tetszik, így nem is akarom ideírni. Nem javítottam bele soha, ez volt az eredeti is, de nekem így tetszik. Viszont éppen emiatt írtam be a blogba.

A lombok összesúgnak a hátunk mögött,
De mi csak szökünk, lelkünk is elszökött.
Rohanunk a sötétben, sötét utcák között,
S nem tudjuk, lelkünk hová költözött. Snuffles
2003. május 10.

Ma reggel kilenctől délután háromig próbán voltam. Nem nehéz kitalálni, hogy melyiken... Ez volt az utolsó próbánk, ezután jön holnap a főpróba reggel fél tíztől, és a Gábor azt mondta, hogy addig próbálunk, amíg nem megy minden tökéletesen... Este koncert... Már előre összeugrott a gyomrom... A Zeneakadémia nagyterme 2000 ülőhelyet tartalmaz, a többi mind állóhely. Az ülőhelyekre már régesrég elfogyott a jegy... Te jó ég, hányan lesznek?

Airun ma ballagáson van. A húga ballag. Én jobban patronálom a péntek délutáni ballagásokat, mert akkor szabad a hétvégéje mindenkinek, szóval praktikusabb. A mi évzáróink szombaton vannak, de ez még hagyján, de az utolsó tanítási nap után egy héttel, a szünet elején. A nyári szünet elején... Borzasztó...

Addig írok gyorsan, amíg még eltalálom a billentyűzetet... Reggel elmentem suliba, négy órám meg volt tartva, az ötödik nem. Pénteken amúgy sincs több óránk, szóval idáig jól indult. Aztán elkéredzkedtem virágot szedni, orgonát, ilyesmit, hogy fel tudjuk díszíteni az osztályt normálisan. Egy-egy alkalommal úgy egy órát voltam távol, és kétszer fordultam. Az osztály végül együttes erővel feldíszítettük - hárman... Miután ez is megtörtént, rohantunk Charaval énekkari próbára, majd öt perc szünet után a ballagási ceremóniára... A mellettünk álló néhány hetedikes fiú közül egy szőke srác elájult a fülledt levegőtől, úgyhogy Norbi bá' gyorsan odacipelte az ablak közelébe, hogy feléledjen. A közel másfél órás igazgatói szónoklat után/előtt és közben énekeltünk hébe-hóba, ami egész jó volt. Az ünnepség után felmentünk az osztályterembe, hogy közöljük, nekünk el kell mennünk egy negyedórán belül kóruspróbára, mert muszáj. A negyedóra leteltével őrült tempóban cikáztunk a sok rokonon keresztül, hogy megtaláljuk Subit, Lizát és Lizát, de az egyik Liza eltűnt... Nagy sokára előkerült, de akkor meg rohanni kellett, mert fél óránk volt, hogy odaérjünk a Rádió1 hatos stúdiójába, ahol már várt minket egy 100 fős zenekar és a Messiás... :))

A kóruspróba majdnem négyórás volt és roppant fárasztó, és csak most értem haza... Ezenkívül kaptam egy hosszú fekete szoknyát az előadásra, mert olyat kell felvenni... Mit hagytam még ki? Ja igen... Most pedig felugrottam a chatre egy húsz percre, hogy gyorsan megnézzem, mi a helyzet... Utána bedőlök az ágyba és nyolcig alszom. Fél kilenckor ugyanis megint próbám van, de ezúttal délután háromig. Vááááá... :))

A vasárnapi koncerten hosszú fekete szoknyában és rövid ujjú, fekete felsőben kell megjelennük, de az a gond, hogy elég sokunknak vagy az egyik nincs, vagy a másik... Anyu holnap csináltat gyorsan egyet... Valami olcsó kis anyagból... Érdekes lesz, de meg lesz oldva legalább. Charanak sincs szoknyája, de ő mondjuk nem is szereti.

Sev mondta, hogy ő nagyon szívesen jönne a koncertre, amit komolyan is gondolt, de végül elfelejtette megkérdezni a helyszínt, az időpontot, a jegyárat, szóval mindent... A többiek nyilván nem kíváncsiak rá, mert kábé naponta mondom, hogy kóruspróbákra járok, azért nem vagyok időnként a chaten, mégse kérdezik, hogy akkor tulajdonképpen hol is lesz... Pedig milyen sokan mondták, hogy komolyan érdeklődnek... Na mindegy, hagyjuk. Csak olyan rosszulesett. Nem miattam. Nem miattunk, és nem is a kórus miatt. Csak.
Megszoktam, hogy sehol nem kíváncsiak rám, mert ez megy immár... hűű, hány éve is? Na, számolok... Hmm... Hét éve. Úristen, az rengeteg idő. De legalább nem tűnik furcsának, hogy nem keresik a társaságomat.

Jaj. Most miért lett hirtelen ennyire depressziós a hangulatom?
Az ismerősök a chaten nem priviztek rám. Elegem van a chatből. Ez végre egy jó ötlet.

Nnna.... Most értem haza egy rettentően érdekfeszítő kóruspróbáról, amely este hétkor vette kezdetét... Énekeltünk, aztán a szünetben ásítoztunk egy kicsit, megjött Olivér, aztán megint énekeltünk és végül hazamentünk. Mindezt röpke három óra alatt. Leírom, ki is az az Olivér, mert ez így nem teljesen egyértelmű.
Nos. Olivér. Tóth Olivér egy nem túl ismert, de annál jobb filmrendező itt a mi kis országunkban, legalábbis én eddig nem nagyon hallottam róla, csak amióta a Budapesti Akadémiai Kórustársaság egyik vendégénekeseként én is éneklem Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumát, amely sokak számára ismert.
Szóval Olivér és lelkes csapata vállalta, hogy egy roppant hosszú filmen megörökítik Hollerung Gábor (Liszt Ferenc-díjas karnagy) és egy 120 fős kórus ténykedését, amíg felkészülnek a Zeneakadémián előadandó koncertre.
A film pergett, Olivér énekelt néha a tenor szólamban, mi meg nevettünk, mert hát ugye percenként másztak a fülünkbe viccesebbnél viccesebb megjegyzések, amiken csak nevetni lehetett. Most is így történt.
Szóval ő Olivér.

Kicsit sok lett a "szóval"... :)))

Lényeg, hogy a 120 fős kis csapatocska tagjai úgy ahogy felismerik egymást az utcán, és viszonylag hosszú barátságok születtek, bár én ezt nem igazán mondhatom el. Charat eddig is ismertem, néhány másik emberrel pedig amúgyis egy gimibe járok, így nem nehéz őket ismerni. Subi, Karcsi, Liza és Liza - ők takarják a mi lelkes hatos fogatunkat, akik egy gimibe járunk, és ott is énekkarosak vagyunk. Ha más nem, hát ez a hobbink összetart minket. :))

Vááá, borzalmasan hideg van, és vááá, nagyon esik az eső... Egész délelőtt zuhogott, majd mikor végre abbahagyta egy félórára és éppen fellélegezhettem, megint rákezdett...
Még egy vááá: ma este kóruspróba héttől fél tízig. Holnap pedig ballagás és (vááá) azon is részt veszek, mint mezzo énekes a tömegben. Hjaaaj... Remek programok...

Nos, most a suliból írok, két számtech óra közti szünetben. Chara itt áll mellettem és lelkesen osztogatja a pizzás tekercset, amit előzőleg vett. Kábé a felét elcsórtam.... :)))

Tegnap, amikor a könyvtárban kiírtam a Cauchy-féle konvergencia kritérium tételét, megígértem neki, hogy fizetek a büfében valamit neki, sőt rögtön kettőt is, ehelyett most én zabálom fel az ő kajáját... Hát igen... Az élet szép... :))))))

Gondoltam, lefekvés előtt még írogatok ide egy kicsit, hogy megjöjjön az éjszaka neten kóborló emberek kedve az alváshoz... Tudtátok, hogy évente átlagosan nyolc pókot nyelünk le álmunkban? :DDD

Jó éjszakát...

Hmm... Azt hiszem, mégsem elég az a zsömle...

A hűtőben rendszerint pár hete lejárt kaják vannak, bár lehet, hogy már rég kidobtuk őket. Rég jártam a hűtő tájékán... :))

Na, sikeresen levadásztam egy zsömlét párizsival... Holnap reggelig abból fogok élni. :))
Dehát ugyebár a vámpírok mindenre képesek... Ehhehe :)))
Ááááá! Jön a hideg és rettenetesen hideg van ebben a rohadt lakásban! Az ablakot nem tudom jobban bezárni, basszus! Vááá! Ilyenkor ám ropppant vicces fejet vághatok, mert ha előadom ezt a jajveszékelést a suliban, akkor Shaddy és Chara általában jelentőségteljes pillantással néznek egymásra, majd nevetni kezdenek...