Nnna.... Most értem haza egy rettentően érdekfeszítő kóruspróbáról, amely este hétkor vette kezdetét... Énekeltünk, aztán a szünetben ásítoztunk egy kicsit, megjött Olivér, aztán megint énekeltünk és végül hazamentünk. Mindezt röpke három óra alatt. Leírom, ki is az az Olivér, mert ez így nem teljesen egyértelmű.
Nos. Olivér. Tóth Olivér egy nem túl ismert, de annál jobb filmrendező itt a mi kis országunkban, legalábbis én eddig nem nagyon hallottam róla, csak amióta a Budapesti Akadémiai Kórustársaság egyik vendégénekeseként én is éneklem Georg Friedrich Händel Messiás című oratóriumát, amely sokak számára ismert.
Szóval Olivér és lelkes csapata vállalta, hogy egy roppant hosszú filmen megörökítik Hollerung Gábor (Liszt Ferenc-díjas karnagy) és egy 120 fős kórus ténykedését, amíg felkészülnek a Zeneakadémián előadandó koncertre.
A film pergett, Olivér énekelt néha a tenor szólamban, mi meg nevettünk, mert hát ugye percenként másztak a fülünkbe viccesebbnél viccesebb megjegyzések, amiken csak nevetni lehetett. Most is így történt.
Szóval ő Olivér.

Kicsit sok lett a "szóval"... :)))

Lényeg, hogy a 120 fős kis csapatocska tagjai úgy ahogy felismerik egymást az utcán, és viszonylag hosszú barátságok születtek, bár én ezt nem igazán mondhatom el. Charat eddig is ismertem, néhány másik emberrel pedig amúgyis egy gimibe járok, így nem nehéz őket ismerni. Subi, Karcsi, Liza és Liza - ők takarják a mi lelkes hatos fogatunkat, akik egy gimibe járunk, és ott is énekkarosak vagyunk. Ha más nem, hát ez a hobbink összetart minket. :))