Írok egy végrendeletet. Már kerestem is formanyomtatványt vagymit. Nagyon nincs jókedvem. Ma egész nap ide-oda rángattak, ezt csinál, azt csináld, miért ezt írtad, miért lett egyes, miért nem ötös, ne oda figyelj, menj arrébb, mit állsz ott, miért nem vetted ki a könyvtárból, mit akarsz itt, menj márinnen, ne gyere velünk, bla bla bla bla... Hazaértem, veszekedtem egyet anyámmal, aztán befordultam a vackomba és aludtam este nyolcig. Utána rettenetes rosszullét jött rám, hányinger, szédülés, fejfájás de szerencsére holnap nincs suli. Még most is ráz a hideg. Holnap Einonnal könyvet megyünk venni. Megpróbálok eltalálni a sulijáig fél egyre. És azt a rohadt életbe, hogy miért nem lehet velem normálisan viselkedni. Nem azt kérem, hogy mindenki csak velem törődjön, del egalább ne bántsanak feleslegesen, ha tudják, hogy szar. Gyűlölök egyszerűen itt élni. Anyám a fejemhez is vágta, hogy ez már tényleg aggasztó és hogy hol rontotta el ezt az egészet, mert süt a szememből a gyűlölet. Jah, ő nevelt így ,miért én tehetek róla, hogy ez lett belőlem...? Persze nyilván mások is hatással voltak rám, dehát mindenki ilyen lenne? Ennyire képtelen lenne elviselni engem? Miért van az, hogy a rokonaim, akik talán legszorosabban ragaszkodnak hozzám, úgy érzik, hogy képtelenek megmaradni mellettem, mert elviselhetetlen vagyok, míg mások azt mondják, hogy barát vagyok? Miért? Miért? Miért...
Ki vagyok borulva. Nem tudom, én vagy anyám van-e jobban, de nem is érdekel. Megyek alszani, akkor legalább magam vagyok.