Ilyen se volt még, hogy ébredés után félórával már levelet írok valakinek, és még kávét sem ittam... :P De reggelizni már reggeliztem. És jééé, nem is tudtam, hogy anyám dolgozni ment... :P Viktor kicsámpázott a nappaliból, mert tévét nézett és gondolta, hogy ő is reggelizik valamit, én meg csak nézek, hogy anyum meg sehol. Azt hittem, szabadságon van. Na mindegy, végülis annyira nem érdekel. Cupákot lek ell csaljam a Mártikától, basszus. Mártika a nagymamája, csak mindenki Mártikának hívja, ez régi "családi szokás". Szóval neki van medencéje a 80 milliós házukban, ami fent van a hegyen. Klassz, nem? Bár nekem lenne egy házam! Bár mondjuk van egy saját lakásom, ami az én nevemen van, úgyhogy nem tudom, mit panaszkodok... De azért egy ház lenne az igazi. Két emelet, tele festméynekkel, amik végre nem a szekrényben porosodnának, mint most, hanem kirakni őket a falra, és az lenne a Snuff-rezidencia. :))) Talán kimegyek fényképezni, de... de sajnos nincs kivel. Talán egyszer-kétszer említettem ezt az apró problémát. Tegnap is tök egyedül kószáltam a koromsötét utcákon, remélve, hogy amíg az út közepén állok és egy jó kameraállást keresek, addig a hattonnás autóbusz épp nem felém száguld. Háááát éppenhogy megúsztam! Mint mindig, szerencsére. Szerencsére. Félek a dögöktől. És sötétben ijesztő, amikor két hatalmas tányér alakú folt világítani kezd, majd egyre közelebb jön és a végén még az is látod, ahgy hirtelen lefékez előtted valami nagy és kék, és ugyanolyan ijesztően világítanak a tányérszemei.
Azt hiszem, túl sok Stephen Kinget olvasok...