Felkeltem olyan fél tizenegy körül és beszélgettem a nagyival. Ez így most hülyén hangzik. De nem baj, lényeg, hogy jót dumáltunk, és olyan reggeli jó kedvem van tőle. De azért nem viszem túlzásba... :)) A karomon a tegnap délutáni írás még mindig rajta van, de már kevésbé olvashatóan. Einon lediktált egy címet, és nem voltam hajlandó Morgantől egy papírdarabot elfogadni, hogy arra írjam. Inkább szenvedtem. :) Nem teljesen úgy sikerült a tegnapi napom, mint ahogy szerettem volna. Az egy dolog, hogy délelőtt Lare felhívott és közölte, hogy nem tud jönni sajnos, de üdvözli a többieket, de hogy Einon kettővel több jegyet vett és én erről nem tudtam, na az már kicsit húzós volt. Egyszercsak csörgött a mobilja, én meg firkálgattam valami lapot, és ünnepélyesen bejelentette, hogy jön Lare. Mondtam neki, hogy csak viccel, mert engem már reggel biztosított arról, hogy nem jön. Csakhogy időközben támadt egy ötlete, és mégiscsak feljött Pestre mozizni... És erről mindenki tudott, még Rita kisasszony is, csak én nem... Persze így meglepetésként ért, és borzasztóan örültem is neki, csak azért izé, mégis... Na mindegy, szóval ennyi volt a tegnapi nap, amiről úgy gondolom, hogy valamit elrontottam, csak még nem tudom, mit. :)