Délben szokás szerint elengedtek minket haza. Hazajöttem, sehol senki... Elmosogattam, mert annyira hideg volt a lakásban, adtam inni a macskákoknak és megvártam anyut. Nem kellett rá sokáig várni. Megdicsért, hogy elmosogattam, ennek örültem. Meg annak is, hogy a tegnapi szülői értekezleten nem mondtak rólam semmi rosszat, de anyu amikor jött haza, így rontott be a lakásba:
- Melyikőtök mekegett a múzeumban a kis jászolnál?!
Kitört belőlünk a röhögés, mert én nem is hallottam bégetést meg mekegést, de el tudom képzelni, miket mondhatott még az ofő. Egyébként most anyu is megbizonyosodott arról, hogy milyen viszonyok vannak a suliban... Ugyanaz a véleménye, mint nekem. Atán... Megmutattam a magyartanárnak a levelet, amit kaptam a kiadótól, meg az írói szerződést és mivel neki van ismeretsége több kiadónál, érdeklődik nekem, hogy mit lehet ilyenkor tenni, meg ilyesmik. Lunától nem kaptam még levelet, de rég néztem utoljára. Chara egy szót se szólt erről ma, úgyhogy nem is zaklattam, látom, nem érdekli. Hát jó. De remélem tudja, hogy elvileg neki kell kezdeményezni, de mondjuk ezek után... szóval... hát izé, még jó, hogy én vagyok megsértve. Mindegy... Tanultunk színeket franciából. Igaz, nem most, mert ma nem is volt óránk, hanem pár napja. Noire, ááá kedvenc szavam. Nem a jelentése miatt (fekete), hanem mert jól hangzik. Nem értem, miért nem tudják az emberek megérteni, hogy szeretem a francia nyelvet. Ehh, nem is tudom, miért kell emiatt mentegetőznöm, mert szinte el sem hiszem, hogy ilyenek miatt megszólnak valakit. Lehet, hogy csak a személyem miatt van ez, nem tudom, de azért akkoris milyen izé... Áh, kár is koptatnom a pofámat, inkább alakítgatok még a blogom sablonján egy picit, mert megint nem tetszik... Erre az egyre vagyok csak allergiás, de nagyon. De még nem tudom, mit akarok vele művelni, csak azt tudom, hogy ez így perpillanat nem az igazi. Legalább lefoglalom magam valamivel.