Juhéé, ma tök korán hazaértem, mert csak hat óránk volt, aminek nagyon örülök :) Egyébként egész jó kis nap volt ez eddig, viszont Chara minduntalan kikötögette a cipőfűzőmet, vagy mekegett a fülembe, utánozva a kecskéket. Bírom a kecskéket. Ha nagyon megelégelem ezt a mekegősdit, akkor visszaugatok, de nem sokat használ, úgyhogy ilyenkor általában visszatemetkezem a könyvembe, amit épp olvasok. Mert általában szünetben azt szoktam. A vinnyogásról jut eszembe... Megvan, mit fogok majd szülinapomra kérni! Bár az még nagyon soká lesz. Régen volt egy barna porcelánkutyus a lakásban és mindig az íróasztalom szélén ült, csendesen, mint egy jólnevelt németjuhász. Tetőtől talpig barna volt, fekete fülecskékkel, de leginkább németjuhásznak tűnt. Egyik alkalommal, visszalöktem az asztalt a helyére, de túl durván... A porcelánkutyus leesett és eltört. Emlékszem, sokáig sírtam, mert annyira szerettem látni, ahogy ott ül és nem ugat, csak csendben várja, hogy befejezzem a betűvetést, amit az első osztályban gyakoroltam először. Megpróbálok szerezni egy ugyanolyat, bár az emlékeim róla eléggé halványak, mégis összekaparom, ami megmaradt és felkutatom, hátha találok egyet. Akár régiségkereskedésben, akár máshol. Egyébként a régiségkereskedésket is szeretem, mert csupa klassz dolog van ott, ami nekem nagyon tetszik. És mostanában, az utóbbi fél- egy évben, elkezdett bennem motoszkálni egy olyan érzés, hogy rossz korba születtem bele. Nekem száz évvel korábban kellett volna itt élnem. Vagy kétszázzal. Az 1700-as, 1800-as évek hangulatát nagyon szerete, sőt, ez még elég enyhe kifejezés volt erre. Szóval ezen is elég gyakran gondolkozom, és gyakran eszembe jut. Mert hát miért ne...
Olvastam lyukasórán a könyvet tovább, csak nem haladtam vele, mert Chara állandóan megpiszkált valamivel. Kérdőn ránéztem erre mindig, de csak legyintett. Ahham... Utálom, ha piszkálnak. Mármint fizikailag piszkálnak. Ezt is csak néhány embernek tűröm el, de az nem a családom vagy osztálytársaim. Ők átölelni se szoktak. Érdekes módon Cupák elég gyakran ölelget, meg minden baja van, de hát a hét éves ismeretség feljogosítja erre.
Üres fecsegés... Ravenny sehol... Remélem, most a délutánom is olyan klassz lesz, mint a délelőttöm.