A honlapra kitaláltam egy klassz kis álnevet, amit remélhetőleg sikerült titokban tartani. Charanak se mondtam meg, igaz nem is kérdezte. Talán nem is kíváncsi rá. Engem meg nem érdekel...
Néha mindenkit elküldenék a jó francba, pedig csak segíteni jönnek, beszélgetni, kedvesek én meg kiabálok, csapkodok és elutasító vagyok... Ki érti ezt?
Pontosan iylen hangulatomban voltam tegnap, amikor megírtam egy se-füle-se-farka novellát, aminek nincs története, de mégiscsak szól valamiről. Ééérdekes lett, az tény, de beleírtam néhány igencsak erős érzelmet. Nem tudom. Nem értem. Nem is akarom megérteni...

A hangulatom napról napra, óráról órára, percről percre képes úgy változni, hogy akár 180°-os fordulatot vesz... A végletek embere vagyok. És szomorú. És boldog. Örülök, és fáj, hogy létezem. Érzelmek hada támad meg folyton. És nem értem... És nem értem...

És ne is kérdezzetek.